Biharfüred - Boga telep "túlélő túra"

Attila fejéből kipattant utópisztikus túraterv! Szerintem, Ő sem tudta igazán, hogy megvalósul, miután sokan betegség és egyéb okok miatt visszamondták jelentkezésüket, de mégis sikerült, és nem akár hogyan!
Heten, mint a gonoszok vágtunk bele a nagy kalandba, Pista bácsi mentette meg a csapatot a kudarctól, bevállalta a vezetést! A logisztikára épülő túraterv nem valósulhatott volna meg a többszöri átszervezést követően.
A hajnali kelés és a készülődés okozta feszültség miatt keveset aludtunk, lehet, hogy kell egy kis „feszkó” annál jobb a hangulat. Dobozon találkoztunk Attilánál, majd bemelegítés gyanánt kigyalogoltunk a főutcára, ahol várt bennünket a szállásadó sofőrünk. A humorban nem volt hiány! Hamar bepakoltunk és nekivágtunk a jól ismert útnak, Bihar-Füredre.
Időben érkeztünk, de kicsit elidőztünk pakolászással, majd nekiindultunk a nagy útnak, mindannyian lélekben felkészültünk, de motoszkált bennünk némi bizonytalanság, az időjárást illetőleg!  A szokásos csoportkép a Csodaforrásnál, és innen már nincs vissza út, végig kell csinálni!
Szép havas, de jól letaposott úton igyekeztünk, még erőnk teljében a Papok feredője irányába, hogy a szép panoráma megcsodálása után nekiinduljunk a Mező-havas jól ismert csúcsára. Miután az időjárás kissé zordra fordult, fel kellet vennünk a téli szerkót, de a suhanó felhők látványa feledtette velünk a jeges szél okozta kellemetlen érzést. A Nagy-Bihar csúcsa is felsejlett a távolban. Amíg az Alföld felöl sütött a nap a Bocsásza csúcsai és a Vigyázó felhőbe burkolódzott! Messze tőlünk a befagyott Missz-vízesés csíkja látszott a Jád völgyében. A Harasztosi-magura, Tatár-havas szép körvonalai tárultak elénk. A szép látvány, a kavargó felhők és szép panoráma után, nekiindultunk hótalpakon, hogy átvágjunk a borókáson, irány a Bohodei-nyereg. Némi pihenő és evés után, indultunk az Istenek-havasa mellet elhaladó nyomvonalon, a Hideg-kúti csúcs irányába, ahol erősödő szél fogadott bennünket „idegeneket” a gerincúton. A csendet és a szél susogását, a motoros szánok és quadok hangos zaja zavarta meg, 10-12 motoros indult Bihar-Füredről „túrázni” ki tudja hova? A forrásnál megpihenve szőlőcukor, meleg tea elfogyasztása után a már „szűz” kb. 40 cm hóban, elindultunk utolsó gerincen kitűzött célunk, a Horgas-havas, és a Kopott-csapás nyereg felé, ahol viszont láttuk az egyik motoros szánt. A természet megbüntette, mert a borókába hajtva, a növények bosszút álltak, a természetkárosításért. Mivel nem tudtunk csak úgy elmenni a szerencsétlen flótás mellett, a fiúk kimentették szívós munkával a fogságba szorult dög nehéz gépet, a motoros fiú legnagyobb örömére. Szerintem kevés esélye lett volna a „túléléshez” Robit idézve –„éhen fagyott” –volna!
A nem tervezett kalandot követően lefordultunk úti célunk második szakasza, Szamos-bazár irányába, áthaladva az Égett-kő platóján. Közös egyességre jutva a célt illetőleg, próbáltuk megkeresni a turista ösvényt. A Kucsma patak szurdoka felé vettük az irányt, majd némi bizonytalanság után rátaláltunk a „helyes” útra! Sajnálattal konstatáltuk, hogy nem a „legjobb” úton járunk, a jelzéseket a fákon a hegyi mentők pirosról barnára láthatatlanra festették, meg is volt az okuk erre, de ezt már csak később értettük meg. (Mert ez az útvonal még a térképeken jelölve van!) A szurdokvölgybe érve csodás, de félelmetes látvány tárult elénk, jobbra kanyarodva, árkon-bokron „dzsinzsán-susnyón” átvágva egy meredek szakaszhoz értünk, ahol át kellett kelnünk a kis patakon, hogy a piros jelzést követve eljuthassunk a Fortuna ligetbe. A hótalpak, néha akadályoztak bennünket a továbbhaladásban, szerelés fel-le. Fenéken csúszva, mászva, kapaszkodtunk fel a meredek partfalon, szerencsénkre senki sem sérült meg! A természet az úr ezen a környéken, nem adta könnyen szépségeit az „őrült”túrázóknak! Mindannyian megkönnyebbültük, ez után az embert próbáló szakaszon túljutva, irány a Szamos –bazár, Fortuna liget. A ligetben gyönyörű látvány fogadott bennünket, a kis fenyők csúcsain hó kucsma, a patak foltokban befagyva, a pihenőhely csak minket várt! Szélcsend, és a ködös pára lepte el a jól ismert tájat. Mindannyian megéhezve, nekiestünk csemegézni, és magunkhoz vettünk némi „bátorítót” is alkohol formájában, elő kerültek a zsákokból a „csúcs- csokik” és egyéb finomságok, a Medúza-zug bejárása előtt.
Előre leszögezem, hogy visszafelé ebben a barlangban ritkán járnak, pláne télvíz idején emberek!
A hótorlasz, mely elzárta a bejáratot, elsőre nem tűnt akkora akadálynak, mint amekkora problémát okozott némelyünknek az átmászásánál. Itt éreztük talán mindannyian mire is vállalkoztunk igazán, de a kezdeti birkózást követően csúszkálás következett. Ahogy előre és felfelé haladtunk a barlangban, a fejlámpák fényében megcsillanó jégoszlopok és különleges formák látványa lenyűgözött bennünket! Veszélyes úton jártunk nem volt egy talpalatnyi száraz biztonságos ösvény sem. Az ablakokból leszivárgó csapadék és hó, oszlop méretű jégtömbökké fagyott, és monumentális alakzatokat öltött, kevés turistának adatik meg, ez a felemelő és egyben félelmetes lehetőség, közelről lefotózni, és nem csak a memória kártyákon hanem, a zsigerekben eltárolni a látványt.
A gyönyörködést és rácsodálkozást követte, a reménytelennek tűnő kiútkeresés, a barlang fogságából. Többen felvettük újra a hótalpakat, és segítségével, próbálkoztunk átkelni a befagyott patak gyenge jégpáncélján a kijárat felé. Ketten is beszakadtunk térdig a fagyos vízbe, de szerencsére lélekjelenlétünk kisegített a bajból. A párkányt, mely más évszakokban jól járható, most hó torlaszolta el, nagy nehezen kijutottunk csúszva, négykézláb és egyéb technikákat alkalmazva, átvergődtünk a szikláig ahol a láncot sejtettük, de hó leple takarta az idevezető utat. Félig--meddig befagyott patakmederben haladva elértük a meredek kaptatót, és felkínlódtuk magunkat a turista ösvényre.
A túránk utolsó és egyben talán mindent egybevéve, kemény szakasz következett. Lassan lement a nap, melyet egyébként sem láttunk, meg kellet küzdenünk a ránk boruló sötétséggel és a hullámokban ránk törő fáradsággal.
A Varasó menedékháznál megpihenve erőt gyűjtöttünk, és előkerültek az este kellékei a szuper találmány fejlámpások. Neki gyűrtöztünk az utolsó 10 km-es útnak, teljes sötétség vett körül bennünket, a csapat együtt libasorban araszolt az úton, a Bál-rét irányába. A helyes utat keresve meg-meg álltunk, és lassan de biztosan rátaláltunk a turistajelzésre. Enyhe emelkedő következett, melyet egyikőnk szervezete sem kívánt már, némi csoki, víz és egyéb fogyasztása után meneteltünk tovább mivel már csak rövidtáv, választott el bennünket a céltól a meleg lakókocsitól. Az ereszkedőn áthaladva egy fennsíkon megpillantottuk a távoli falvak fényeit, és a közeli úton is elhaladt egy autó, fényei átsejlettek az éjszakai sötétségen, reményt adva az elcsigázott testnek, hogy mégis közel az egyébként egész nap folyamán nélkülözött civilizáció! Hamar leértünk az útra, és onnan már tényleg csak egy paraszthajszál választott el bennünket a túra végétől. A kanyaron túl meglepetés várt ránk, szállásadónk Misi elébünk jött és a „gyönge”nőket és Pista bácsit elfuvarozta a nehéz zsákokkal együtt a szállásra. A kemény legények: Attila, Csabi, Robi, Peti, nekivágtak az ismeretlennek és az úton 6 km-es távot lerövidítve 3 km-re elindultak lefelé, a turistaúton. Meleg és kényelem várta a fáradt vándort, megérdemelt szerény vacsora, kellemes bódultság, és nem biztos, hogy csak az italtól melyet elfogyasztottunk! Jó beszélgetés, és kellemes fáradság után „cicamosakodás” következett, majd mindenki húzta a lóbőrt reggelig!
Felvirradt a reggel, gyors hóban mosakodás, majd bőséges reggeli, pakolászás, csomagolás stb.. Indulás a”rövid” közeli túrára. Le a völgybe- fel a z emelkedőn amúgy „Bihargósan” ahogy szoktuk! Irány a Csonka-kő a pazar, szinte csak télen, a lombok nélküli fák között elénk táruló panorámaútjaival. Alattunk a Boga-telep tarka házai kanyargó patakok, a szemközti vonulatból kiemelkedő Tatár –borda fenyvese. Jobbról a Kutya-kő emelkedik ki a hegyoldal síkjából, távolabb a felhőkkel burkolt, épp hogy sejthető Boga-kilátó, alatta a Czárán kilátó, távolban a másik völgyben a bányák bejárata. Mindenhol zerge nyomokon haladunk. Leereszkedve a szikla kilátóról a völgy irányában, fakitermelő ösvényen haladva, megpillantjuk, a Három-királyok vízesést. Csúszós lejtőn közelítjük meg az elsőt, és a látvány Pazar! Jéggé fagyott víz minden elképzelhető formát alkot lecsorogva, mint egy nagy tejszínhab, gyertya, kard stb. Fotózunk, és indulunk a második eséshez, melyet a természet eldugott a kíváncsi tekintetek elől, és csak egy görbe fában kapaszkodva, kihajolva a meredek szakadék felett a semmiben, lehet a bátraknak lencsevégre kapni (Robi)! Tovább a legnagyobb vízeséshez, csúszunk a nedves hóban, de baj nélkül elérjük, és amit most látunk az felemelő. Oszloppá fagyott jégtömb, melynek belsejében zubog a patak vize, kékes-zöld árnyalatával elkápráztatja a szemünket. Csodálva a természet erejét és szépségét, indulunk tovább a lejtőn utolsó célunk irányába. Megkeressük a Schmidl-vízesést, a Czárán kilátó alatt. Kicsi a vízhozam, bár olvad, a tározó medencéje félig sincs. Sok élménnyel gazdagodva, indulunk a megbeszélt találkahely irányában, közben találkozunk kedves ismerősünkkel az író,Czárán kutató Egri Ferenccel, rövid beszélgetésbe elegyedünk, majd sietősen indulunk a kocsihoz. Némi logisztika és irány vissza Belényesbe, Pista bácsi és Misi Bihar-Füredre.  A fiúk megint gyalogolnak az úton, 10 km, míg Pista fordul és felveszi Őket. A gyulai különítményt Misi felveszi a megbeszélt helyen, ki van ez találva! Sajnos a hazaúton kettévált csapatunk, de esti telefonos beszélgetésekkel zárult a „csemege”.
Köszönöm neked a lehetőséget, hogy elcsaltál bennünket erre a túrára, lehet, hogy nem tapasztaltam volna meg ezeket a fárasztó, de egyben lélekemelő élményeket.

Gyula, 2011.02.07. 

B.G.E.