A terv a következő:
2026. február 12-én csütörtökön, hajnali indulás ha nem lesz autó Békéscsabáról, akkor vonat 5ó30p indul Szolnokra. Szolnoki vasútállomáson találkozunk 6:46-kor. Szolnokról 7:00-kor indulunk tovább.
Olyan túratárs jelentkezését is várom, aki tud saját autóval jönni és az utazásba be tud segíteni. akkor nem kell vonatozni.
Az első nap java kiutazással fog telni, de lesz rövid túránk a Hernád melletti Márkusfalváról (Markušovce 428m) innen indulunk vonattal (12ó22p) a kiindulási pontra 5 perc utazás. Majd Márkusfalvára érkezünk vissza gyalogosan. A település jelentős történelmi emlékeit medgtekinthetjük a túra után, ha lesz még idő, de nem múzeumot látogatunk. A középkori várromot, a Máriássy-kastélyt, valamint a Szent Mihály-templomot, amelyek a történelmi Magyarország északi részének gazdag örökségét mutatják be, kívülről tudjuk megnézni.
A túra során metekintjük a gyönyörű Šikľavá skala vízesést ami most meg van fagyva, a márkusfalvi 8 m magas sziklagombát (Markušovský skalný hríb).
Túra táv: 7,3 km kb. 2 óra és amit Márkusfalvára szánunk kb. 1 óra.
13-án pénteken egész napos túrázás:
Zöld-tavi házhoz egy körtúra keretén belül megyünk.
Csodás völgyben megyünk a fenyők között a havas tájon keresztül. A túra elején szintben majd emelkedő turistaúton haladunk. Elérjük a menedékházat, ahol egy jó meleg levessel javaslom a töltekezést. A háztól a turistaút a kiindulásumkig lejteni fog.Táv:20,5km Szintemelkedés:726m. Ráfordított időtartam: 7 óra pihenő nélkül.
B. verzió télen is járható hegycsúcsra megyünk fel.
14-én szombaton egész napos túrázás:
Korai ébresztő után bőséges reggelit veszünk magunkhoz és indulunk autókkal Ótátrafüredre (Starý Smokovec). A parkolóba hagyjuk az autókat és gyalog megyünk tovább
1.-verzió siklóval,ha van kedvetek siklóval megyünk fel Tarajkára, kicsit meggyorsítva a napot és rövidítve a távot. A menetjegyet intézem nektek. Utólag rendezzük a helyszínen.
2.- gyalogosana zöld sáv jelzésen 45p táv:2,6km fel:280m, Tarajkára érkezünk 1284m (Hrebienok) innen a Magisztrálé útra térünk É felé majd elérjük a kék sáv jelzést (1304m) és ÉNY felé fordulunk, folytatjuk a túrát a kék sáv jelzésen a Nagy–Tarpataki-völgyben (Veľká Studená dolina) a Rabó vagy másként Hosszú-tavi menedékházhoz (Zbojnícka chata) mely 1960m-en van. 12,8 km 5,5-6 óra szintemelkedés 796 m.
Mindkét verzió esetén felkeressük a jégtemplomot, ha lesz időnk a Szilágyi Dezső kilátót. Lefelé gyalogosan vagy szánkóval amennyiben szánkót tudunk bérelni 14 vagy 16 euro/ faszánkó, sportszánkó, esetleg siklóval 08:30 és 18:35 között üzemel.
A szánkózásról: A nappali szánkózás üzemeltetése 8:30-tól 16:00-ig tart. Az éjjeli szánkózás hivatalos elindítást követően és megfelelő feltételek mellett minden kedden, pénteken és szombaton üzemel 18:30-tól 21:00-ig. Természetesen megfelelő hóviszony esetén üzemel. A terv az, hogy 16:00-ig lecsúsznánk.
Weboldal: https://www.vt.sk/hu/aktivitasok/teli-tevekenysegek/szankozas-tarajkan
A jégtemplomról:
13. éve lehet jégtemplomokat megcsodálni. Ezúttal két pápának ag tiszteletet – Ferencnek, aki 2025-ben halt meg és XIV. Leónak, aki pótolja. Szimbolikusan összeköti az egyik időszak végét a másik felvonulásával és olyan témát hoz magával, amelynek szellemi valamint művészeti mérete is van. Lateráni Szt. János bazilika – Minden templom anyja. 09:00 és 18:15 között látogatható
15-én vasárnap, bőséges reggelit veszünk magunkhoz, beülünk az autókba és Lengyelországba utazunk a Sky Walk lombkorona tanösvényt megnézni. 9:00-kor nyit felnőtt belépő 69PLN.
Be van tervezve a hó labirintus is, de még nincs nyitva tartási információ. Az ár csak a hó labirintusba 40 PLN a felnőtteknek. Parkolási költségről nincs információm.
A program után hazautazás.
Kiknek ajánlott a túra?
A programra azokat a túratársakat várom, akik szoktak téli magashegyi túrákra járni, (akár a Biharba) aktív túrázók és a téli körülmények közt is képesek napi 16-20 km-t legyalogolni 800-1000 méter szintemelkedéssel. Továbbá nem retten meg az esetleges hágóvas és un. „macska” használatától sem. Mindenkinek kötelező hoznia magával és szükség esetén használni kell! (ha nem tudod mi ez az eszköz, kérem keress!)
Szükséges felszerelések*
Kötelező okmányok:
Érvényes személyazonosító igazolvány vagy útlevél, ingyenesen a TB-nél kiváltható Európai Betegbiztosítási kártya (ellenőrizd érvényességét!). Az utasbiztosítás megkötése kötelező, az út teljes időtartamát lefedő utasbiztosítást kérek! Olyan biztosításra van szükség, ami tartalmaz extrém részt és az esetleges helikopteres mentést is! Az utasbiztosítást egyénileg kössétek kérlek meg!
Várható költség, fizetés módja
Utazási költség (üzemanyag, autópálya díj, stb...) kb. 15000 Ft/fő (4 személy egy személyautóval)
Szállás költsége: kb. 30000-46000 Ft/Fő ez kb: 75 -120 Euro/fő/3éj
Sikló oda-vissza: 15 Euro/fő csak fel 13 Euro/fő
Nemzeti park belépő, Lengyelországban: Felnőtt: 11 Zloty
Szánkóbérlés: 14-16 euro faszánkó/sportszánkó
Sky Walk lombkorona tanösvény:69PLN
Hólabirintus: 40 PLN
Parkolásra:
Lengyelországban: 40-60 Zloty a napi/autó
Szlovákiában: 12-15 Euro/nap
Menedékházakban tervezz készpénzes fizetéssel!
Pénzt nem tudunk helyben váltani, ezért hozz költőpénzt is!
Költőpénz, tetszés szerint.
Előleget a szállások foglalása miatt kérek! Az előleget nem tudom visszafizetni lemondás esetén, ha más nem tölti fel a helyedet. Lásd lemondási szabályzatot lejjebb!
Indulási hely és időpont, felszállási lehetőségek, várható érkezés:
A jelentkezőkkel megbeszélésre kerül, hogy mindenkinek jó legyen.
Tervezett létszám: maximum: 15 fő
Jelentkezés:
Túravezető neve, elérhetősége Bíró Péter
Jelentkezés határideje: 2026.01.30. 12.00-ig a infotripsandhealth@gmail.com e-mail címre várom.
Jelentkezésedet az előleg befizetésével fogadom el, az az a szállásdíj befizetésével!
Kérjük, hogy jelentkezéskor adja meg nevét, (több jelentkező esetén mindegyikük nevét) e-mail címét, és telefonos elérhetőségét!
A jelentkezéssel elfogadja, hogy a túra során a túravezető utasításait betartja.A túra programváltozás jogát fenntartom! (Időjárás, egyéb körülmény.)
Mivel elképzelhető, hogy többen fotózunk, videózunk….
Minden résztvevő a túrán/programon való részvételével hozzájárul, hogy ezen a rendezvényen készült film-, és képanyagokban szerepelhet, és ezeket az anyagokat a szervező publikálási, egyesületi reklámcélra szabadon felhasználhatja. A túrázó ezért ellenszolgáltatást nem kér.
|
Szállásdíj-visszatartási táblázat lemondás esetén |
|
|
A túra kezdete előtt 30-22 napig |
a díj 20%-a |
|
A túra kezdete előtt 21-15 napig |
a díj 50%-a |
|
A túra kezdete előtt 14-8 napig |
a díj 75 %-a |
|
A túra kezdete előtt 7-0 napig |
a díj 100 %-a |
|
2026, április 6. hétfő
Túravezető: Bíró Péter |
|
2026, április 18. szombat - 2026, április 19. vasárnap
Túravezető: Bíró Péter |
|
2026, április 25. szombat
Túravezető: Varga Sándor |