Czárán Gyula nyomdokain (II.)

"Nem szabad - kultúrájában és ennek haladásában elbizakodva - magát az embernek a természettol végképp elszakítani, s nem szabad azzal minden összeköttetést felbontania: hanem ellenkezoleg, testi-lelki parancsoló szükség, az Édesanyánkkal az érintkezést mindig fenntartanunk"
(Idézet Czárán Gyulának a Bellavista-vízesés mellett elhangzott beszédébol, a Felso körútnak az Erdélyi Kárpát Egyesület hatáskörébe való átadásakor, 1904 júliusában.)

"Nem adom tíz forintért, hogy ott voltam,
de száz forintért sem mennék oda…"

Így jellemezte Czárán az alább leírt körutat. Nem csoda, hiszen eredeti hossza kb. 30 km-re teheto, a leküzdendo emelkedo 1500-2000 m, még lóháton is fárasztó volt. Megpróbálom most úgy leírni, ahogy többszöri próbálkozás után végre sikerült lerövidíteni, anélkül, hogy fontosabb látnivalók kimaradnának.

Rézbányai vízijátékok (kataraktáliák)
- A Felso körút -

A Biharnak e részérol - Mátyás Vilmos Magyarországon kiadott "A Bihar hegység" c. útikalauzán kívül - a legutóbbi idokig nyomtatásban nem jelent meg semmi. Nem csoda, hiszen a környéken uránbányászat folyik és a területre senki sem léphetett, hacsak nem szaggatta csákánnyal a hegy gyomrát. Még a legközelebbi falu, Biharmezo (Poiana) lakosainak többsége sem ismeri a környéken található csodálatos vízeséseket.
Ösvényekre ritkán támaszkodhatunk, útjelzések pedig egyáltalán nincsenek.
Aradról indulva az útvonal megegyezik az elozo lapszámban közölttel, a Vaskoh (Vaºcau) elotti Kerpenyéd (Carpinet) faluig. Itt jobbra térünk (útjelzo táblák igazítanak el) Biharmezo (Poiana) irányába (12 km), mely az utolsó település a völgyben Lehecsény (Leheceni) és Vaskohszelestye (Saliºte de Vascau) után. Utunkat végigkíséri jobbról a Biharmezei Körös, a Fekete-Körös egyik mellékága. Biharmezot elhagyva még 4,5-5 km hosszan követjük a patakot addig, amíg megérkezünk a bánya bejáratához.

A látvány elso pillanatra lehangoló: igazi orwelli környezet tárul elénk, szürke színû meddohányók, rozoga, rozsdás vasalkotmányok, fémszörnyek bámulnak ránk. Jobbra tolünk egy kis tisztás javítja az összképet, szélén félig-meddig lerombolt, elhordott épület, a volt étkezde biztosít éjjeli szállást, amely legalább megvéd az esotol, nedvességtol. Tehát a sátrat felállítjuk az étkezde termében! De elotte még egy nagyon fontos elintéznivalónk van: be kell "jelentkezni" a környék leghatalmasabb urához, a bányaorhöz! Felöltjük vasárnapi mosolygós ábrázatunkat, és a leheto legszelídebb szavainkkal ecseteljük, hogy mi semmiben nem teszünk kárt, csupán csak kiszáradt szemeinket szeretnénk megöntözni a vidék látnivalóival, amelyekrol neki is nyugodtan mesélhetünk, hiszen majdnem biztos, hogy halvány goze sincs róluk. Ha még így sem sikerült meglágyítani kötelességtudástól átitatott, kokemény szívét, akkor elovesszük - tartalék, de viszont - leghatásosabb fegyverünket, a pálinkásüveget. Ezek után már azt is megígéri, hogy vigyáz autónkra, ha felvisszük az orháza mellé, míg mi, városi emberekre jellemzo, értelmetlen kedvtelésünknek hódolunk.
720 m magasságban vagyunk, a Körösköz mezon (Poiana între Criºuri), ahol, mint neve is mutatja, három patak vize egyesül: a Szélso, a Bihar és Holló patak. Minket a középso (Bihar) és a bal oldali (Szélso) érdekel, mivel a jobb oldali patak nem kínál különleges látnivalót.
Körutunk kezdetén keresztülhaladunk a bányatelepen, követjük a bal oldali Szélso patak medrét, egyelore még kényelmesen, egy vele párhuzamosan haladó bányászati feltáró úton. Kb. 20 perc után az út hirtelen balra kanyarodik, áttér a patak másik (folyásirány szerinti jobb) oldalára, majd egy széles jobb kanyarral újból emelkedni kezd a völgy felso része felé, addig, amíg egyszeruen megszûnik; innen kezdve kényelmünket hátrahagyva követjük a patak vizét felfelé, most már mindenféle út, ösvény nélkül. A táj egyre vadabbá válik, de figyelmünket leköti elorehaladásunk, ugyanis néha korol kore kell ugrálni, kidolt fatörzseken átmászni, a pataknak hol a jobb, hol a bal partján.
Kb. 1-1,5 órával indulásunk után a fák között magas sziklafal zárja el a kilátást, de a víz erosödo moraja sejteti, hogy közeledünk az elso vízesésekhez. Itt egy meredek falú, szûk katlan belsejében egyesül három patak vízesésben végzodo élete: balról a Fontinyel (Fântânele), jobbról a Cârligoi és középen a Hotorán. E három patak vize alkotja a Szélso patakot. A Cârligoi vízesése 40 m-es, a Fontinyelé 60 m, míg a Hotorán 80 m! A Biharban létezik még egy 80 m-es vízesés, a (szintén Czárán által leírt) Nagy Phaeton (Bohodei), amely jóval ismertebb a Hotoránnál, de annak vize kb. 45-50 fokos szögben rohan lefelé, míg emez függolegesen zuhan a mélybe. Ennek az esésnek a katlan mélyérol csak az alsó harmadát látjuk, de még így is impozáns, függolegesen zuhanó habjaival felejthetetlen élményt nyújt.Ezeket a vízeséseket Czárán Szentháromságnak nevezte el, míg a Hotorán hármas esését Szervác, Pongrác, Bonifác eséseknek, mivel az idevezeto, azóta elpusztult utakat a fagyosszentek idején építtette.
1000 méteren vagyunk. Innen bal (észak) felé haladunk egy igen meredek kaptatón fel, a gerinc felé. Ha idonk és energiánk megengedi, kitérhetünk pár perc erejéig (ismét balra, nyugat felé) a meredek hegyoldal szélére, ahonnan egy sziklabérc tetejérol mindhárom vízesés egyszerre látható, ráadásul megpillantjuk a Hotorán felso részét is. Czáránnak itt kilátója volt, amely azóta - kitaláltátok! - elpusztult.
Visszatérünk a kaptató végéhez, ahonnan még tovább mászunk, de már sokkal enyhébb emelkedon a gerinc irányába, természetesen úttalan-utakon, addig, amíg haladási irányunkat egy széles ösvény keresztezi, melyen jobbra megyünk tovább, most már sokkal nyugodtabban, mert sok emelkedo már nem lesz. 1250-1300 m magasan vagyunk. A vidék alpesi jelleget ölt, hûs fenyoerdokön haladunk át, lépten-nyomon csörgedezo erecskéken kell átlépnünk (nyáron, száraz idoben nem árt vizet vinni magunkkal), majd egy borókabokrokkal díszített tisztás késztet megállásra. Érdemes itt megpihenni (esetleg uzsonnázni), hiszen a szemünk elé táruló látvány megéri: elottünk (dél felé) a Nagy Bihar 1849 m-es csúcsa késztet hódolatra (a Nyugati Szigethegység legmagasabb pontja), jobbra (nyugatra) elénk tárul a Belényesi-medence és a vaskohi karsztfennsík, a Béli (Codru Moma) hegység zárja a horizontot. A vízesésektol eddig a tisztásig eltelt még 2-2,5 óra.
A havasi legelot (1300 m) bal kéz (kelet) felé hagyjuk el egy régi bányakutató út mentén, mely nemsokára szuk ösvényben folytatódik. Néhol igencsak figyelni kell az ösvény folytatását, mert az erdészen és egy-két vadászon kívül senki sem tapossa, ezért a természet visszafoglalja, ahol csak lehet. Itt még medvenyomokat is találtunk.
Egy óra múlva megérkezünk a Bellavista-vízeséshez (1400 m), mely egy X betuhöz hasonló, lépcsozetesen lezuhanó patak, a Bihar patak vize. Ez a Fekete-Körös legfelso forrásága. Maga a vízesés csak magas vízállás (hóolvadás) esetén lenyûgözo.
Itt adta át a Felso körutat Czárán az EKE-nek. Elotte azonban történt valami: az egyik munkása rohant az ünnepi sereglethez azzal a hírrel, hogy talált egy üveget a vízesésnél! Hadd álljon itt Záray néhány sora:
"Czárán komoly arccal vizsgálta az üveget, leveszi róla a fényes kupakot, s egy sodronnyal leszorított dugaszt talál alatta. Kérdezi a román embertol, hogy nem a sziklák robbantásához használt robbantószer maradt-e benne?… Egy bátor ember lecsavarja a sodronyt, egy rettenetes durranás reszketteti meg a völgyet, majd egy fehéren habzó folyadék tódul ki az üvegbol, mit turistapohárba fölfogva tanácskozunk, hogy mi lehet az?… Semmi veszélyeset nem mutat, kellemes, illatos, talán meg is lehetne inni?…" - úgyhogy a hivatalos átadást koccintással is megpecsételték, hiszen az üvegben a Czárán által pár nap elott elrejtett pezsgo volt!
Innen már csak lefelé kell mennünk. Ereszkedésünk elso része igen elszomorító, mert - ösvény hiányában - a patakkal párhuzamosan, köveken, bokrokon, kidolt fatörzseken kell keresnünk a leheto legjobb utat, de egy kis odafigyeléssel, elovigyázatossággal leküzdheto ez a kis akadály (legutóbbi látogatásom alkalmával találtam egy ösvényt, ami egy kis kerülõvel levisz).
"Árkon-bokron"-szeru ereszkedésünk kb. fél órát tart, majd kiérünk a bányászati útra, melyen kényelmesebben folytathatjuk túránkat. Nemsokára egy bal oldali mellékvölgyön megpillantjuk az Amazon-esést, kicsit lejjebb, a fovölgyben pedig az Apród-esést. Innen 15-20 percnyi ereszkedés után egy jobb oldali völgyet elzáró meddohányóhoz érünk, melynek aljából csörgedezik az Illés völgy vize (azóta a meddõhányó a felére csökkent, mert egy esõzés alkalmával a víz levitte a fõvölgybe a törmelék egy részét). A természetrombolás példaképe lehetne ez a hely, hiszen egy egész völgyet elzártak a meddohányóval, a víz is csak nagy nehezen talált utat a korengeteg alatt, hogy egyesüljön a Bihar patakkal. Mivel minket az Illés patak vízesései érdekelnek, nekirugaszkodunk megmászni a törmelékes lejtot. 10-15 perc múlva magunk mögött hagyjuk a szürke korengeteget, ismét bent vagyunk a vadon szívében, ahol elotunik a völgy elso vízesése, a természetes lépcsosoron habzó Menyasszonyuszály (Slepp)-esés. Innen már lépésnyire felfelé megtaláljuk a függolegesen alázuhanó Menyasszonyfátyolt. Kb. 990 m-es magasságban vagyunk.
Visszaereszkedünk a fovölgybe és folytatjuk utunkat lefele, a második, jobbról lefolyó patakig, amelyen felkapaszkodva (ahol lehet), 30-40 perc után megtaláljuk az Ezüstlétra hosszú esését, mely nem szabadesés, de ahogyan a habzó víz legördül a köveken, rászolgál a nevére! (Azóta találtam ösvényt is, mely elvezet a vízesés közelébe, tehát nem muszály harcolni a nedves patakmederrel. Az ösvény a patakmeder melletti jobboldali mellékgerinc vonalát követi).
Innen is visszaereszkedünk a fovölgybe és röpke félóra alatt újból megpillantjuk autónkat. Ezzel véget ért egy teljes napot (6-8 óra) kitevo túránk. Természetesen (egyes részeit kivéve) a körút nem tekintheto az eredeti Czárán-útnak, több kisebb vízesést nem érintettünk. Vigasztaljon bennünket, hogy a legszebb látnivalókat hazavihetjük emlékeinkben, filmtekercsünkön, és mesélhetünk róluk barátainknak, ismeroseinknek - ezzel is ápolva Czárán Gyula emlékét!
A vízeséseket ,,alúlról'' is meglátogathatjuk, egyenként, akkor nem szükséges egy egész napot kitevõ túrában gondolkozni.

Siska-Szabó Zoltán

A cikkhez tartozó képek