A Bihar hegység csodái

Manapság egyre többet hallunk természeti csapásokról, katasztrófákról (árvíz, földrengés, lavina stb.). A híradókban látott képek vetekednek a legborzasztóbb horrorfilmek fantáziadús kockáival. Mindamellett, hogy ezen természeti csapások nagy részét mi, emberek idéztük elõ, nem tudjuk tisztelni, szeretni a természetet. Pedig környezetünknek vannak olyan rejtett (vagy nem rejtett) oldalai, amelyeket embertársaink nagy része nem ismer, vagy nem volt lehetõsége megismerni. Vagyis a természetnek nemcsak durva, romboló, ellenséges oldala van, hanem szép, kellemes, szemet gyönyörködtetõ „mosolya, jóindulata” is.

Ezen a téren szeretnénk segíteni most induló sorozatunkkal, mely megismerteti Önt, kedves olvasó, szûkebb környezetünk – a Bihar-hegység – szépségeivel, rejtelmeivel. Útjaink során ismert és kevésbé ismert ösvényeket fogunk taposni, lehet, hogy kemény szikla fogja horzsolni érzékeny „városi” bõrünket, sûrû bokrok tüskéi fognak nyomot hagyni testünkön, ruhánkon. Utazásaink végén – vagy közben – találni fogunk olyan szépségeket, „csodákat”, mely talán feledteti velünk azt, amit túlhajszolt mindennapjaink bennünk hagynak.

Azért választottam a Bihar-hegységet kalandozásaink célpontjául (habár nem tartozik megyénkhez), mert az elmúlt évszázad során rengeteg szál kötötte össze az aradi turistaéletet a Nyugati Szigethegység e gyöngyszemével. Az sem elhanyagolható tény, hogy Aradhoz a Bihar a legközelebbi magashegység, így tehát akár egy hétvégén is megtekinthetjük egyes pontjait személygépkocsi segítségével. Vonatos utazást rövid idõre nem ajánlok, mert még két napot hozzá kell adni a túra idejéhez, ráadásul autóbuszt vagy autóstoppolást is igénybe kell vennünk, hogy a hegység szívébe jussunk. Kisautós túrázásunk túl drágának tûnhet, de három személy részvételénél már nem haladja meg a költség a vasútét.

Természetesen eltévedéstõl nem kell tartanunk, mert ösvényeinket nem fogjuk idegenvezetõ nélkül taposni. Erre megfelelõ turistatársat találtam CZÁRÁN GYULA személyében.

CZÁRÁN GYULA (1847 – 1906)

Az elsõ Czáránok az 1700-as évek derekán érkeztek tájainkra Gyergyószentmiklósról. A kereskedéssel foglalkozó, örmény eredetû család közös erõvel megvásárolta 1821-ben Seprõst, a hozzá tartozó birtokkal együtt. Itt született – teljes nevén – Seprõsi Czárán Kristóf Gyula 1847. augusztus 23-án. Elemi osztályait szülõfalujában végezte, majd bekerült az aradi minorita gimnáziumba, ahol csak rövid idõt töltött, mert szülei továbbküldik Pozsonyba tanulni, ahol kitüntetéssel érettségizik.

Saját maga mérnöki pályát választott volna, de apja „határozott kívánságára” jogi egyetemet végez Budapesten, majd Bécs városában. Iskolai évei alatt több idegen nyelvet tanul (német, olasz, francia), és megismerkedik az irodalom és a zenemûvészet szépségeivel, lehetõségeivel is. Kitûnõen megtanul zongorázni (hogy ujjainak frissességét megõrizze, egy klaviatúrát – ún. néma zongorát – hordoz magával a hegyi útjain, és ezen gyakorol) és versírással is próbálkozik.

Még nem fejezte be az iskoláit, mikor édesapja betegsége miatt hazakényszerül, hogy mint egyedüli fiú a családban (még három leánytestvére volt) folytassa a birtok igazgatását, mely egyáltalán nem volt ínyére. Felüdülést számára csak az irodalom, zene és a – kirándulás jelentett.

Így jutott el a meziádi barlanghoz, melyrõl legelõször Hunfalvy János „A magyar birodalom természeti viszonyainak leírása” címû könyvében olvasott. Õ fedezte fel a barlang elsõ és második emeletét, õ készítette el az elsõ térképét.

Bejárta Olaszország, Németország, Svájc és Ausztria legszebb vidékeit.1886-ban a Magyarországi Kárpát Egyesület rendes tagjává választja. Apja halála (1890) után teendõit gazdatisztjére bízza, és a továbbiakban csak a hegyeknek szenteli életét.Soha nem nõsült meg. Nem tartotta helyénvalónak a házasságot egy olyan ember számára, aki az év tizenkét hónapjából kilencet távolt töltött otthonától.

Menyházán kibérli a Paradeiser-villát (napjainkban Garofiþa), melyet saját ízlése szerint rendez be és téli rezidenciaként használ. A déznai várromhoz saját költségén utat készíttetett. Feltárja és kiépíti Menyházát és környékét. Ebben az idõben a Királyi Magyar Természettudományi Társulat rendes tagjául fogadja.

Biharfüredi útjai alkalmával ismerkedett és barátkozott meg Dr. Pethõ Gyula budapesti geológussal, az õ hatására iratkozik be 45 éves korában (1892-ben) a Selmecbányai Erdészeti és Bányászati Fõiskolába, melyet kitûnõ eredményekkel elvégez. Ezzel kezdetét veszi az a titáni munka, mely naggyá tette Czáránt és ismertté tette a Bihar-hegységet a szépet szeretõ emberek számára. A Kolozsváron akkoriban születõ Erdélyi Kárpát Egyesület tiszteletbeli tagjává választja.

Életmûvéhez nemcsak az általa felfedezett, feltérképezett természeti látnivalók, a hozzájuk vezetõ – saját költségén – kiépített utak, ösvények tartoznak, hanem az a hatalmas méretû turista témájú írás, melyek az EKE (Erdélyi Kárpát Egyesület) lapjában, az „Erdély”-ben sorozatban jelennek meg, valamint könyv alakban megjelent útleírásai, útikalauzai.Czárán életrajzát Záray Jenõ aradi tanár jelenteti meg 1937-ben „A természetjárás apostola” címmel. A szintén aradi Mátyás Vilmos pedig „A Bihar-hegység” c. könyvében leírja Czárán útjait, jelentõs segítséget nyújtva ezáltal napjaink kalandkeresõinek. Fischer Aladár líceumi igazgató Mátyás Vilmos segítségével megalakítja az EKE aradi Czárán osztályát; feltárják és újrajelzik a névadójuk által alkotott ösvényeket (melyeknek ma már, sajnos, csak töredéke létezik).

Mielõtt Czárán befejezte volna életmûvét, 1906. január 5-én Menyházán meghalt.Most már a mi kötelességünk ápolni emlékét, megõrizni mindazt, amit reánk hagyott, taposni az ösvényeit, hogy ne nõhessék be a feledés gyomjai. Ezt sugallják a Czárán Gyula menyházai sírjának fekete márványból készített keresztjébe vésett szavak is:„Csak az hal meg, akit elfelejtenek!”

Forrásanyag:

Záray Jenõ: A természetjárás apostola

Stefanov Titus

Siska–Szabó Zoltán

(Megjelent a Szövétnek c. Aradi kulturális szemle 2001. áprilisi számában.)

A cikkhez tartozó képek