Biharban jártam - Túrák ihlette versek

Megéreztem én
ha ma ide eljutok,
este a csillagos ég alatt
érzésekkel gazdagon aludok.

Ha e csapattal,
ma e havasra léphetek,
minden lépésemnél
izgalomban éghetek.

Így jött el e nap hajnala
ilyenfélét éreztem én,
autónkban a szép dallamokkal
a sötét tájra meredtem én.

Késő őszi reggelen
feljő a Nap a hegyek mögött,
csodás, hogy újra itt lehetek
fény győz a sötétség fölött.

A faragott emlék várja már
a büszke és erős vállakat,
de a havasnak sziklatornya alatt
nem várják a kopjafánkat!

Erős szíve hajtja ma is
az érzelmes vándort,
a tölgyfa nehezétől
minden porcika lángolt.

Halad a boldog sereg
fáradnak a kezek,
de hátul már készülődnek
az újabb erős négyesek.

Hegyen járva fárad
a vándorló ember,
azon az emelkedőn
úgy es fölszaladok a szívemmel.

Nyeregbe lép mindenki
hol átvetődnek a szelek,
kopjafa vivők izzadt nyakán
dagadnak az erek.

Istenek-havasa alatt
egy utolsó erőt veszünk,
újabb erőt gyűjtve
a csúcsra emelkedünk.

Büszkén áll az emlék,
árnyéka ma még kérész életű,
aki velünk érez
az most tüzes tekintetű.

Hallgatjuk a verset
jó, hogy együtt lehetünk,
körbeálljuk a kopjafát
és szívből énekelünk!

Sötét árny feszült
a faragott emlékre,
még nem állhat itt Ő
a megmaradásért mindörökre!

Lefelé ismét erősek a kezek
de szaporán lépkednek,
Újra vállakra feszül a teher
e napon erős érzelmek éledtek.

Havas lábánál már
alacsonyan jár a Nap,
jókedvű beszélgetésben
a szeretet dalra fakad.

Újra a sötét az Úr
a magas egekben,
igazán boldog vagyok
hogy e napnak részese lehettem!

Világra nyiss nagyra szemeket,
A mérget magadba ne engedjed.
Fejed csak értékesre emeljed,
Csak szépeknek szélesíts teret.

Örömében keresd a vadat,
Ne a lőttet, mert az már nem szabad.
Éltében akadj rá erdő mélyén,
Keresd őket az év tavaszán s telén.

Szemed ütközzön tündöklő erdősávnak
Ne a fekvőknek, kiket kivágtak e világnak.
Legyen az tavasz, vagy ősz e tájon,
tested az élő fák közé vágyjon.

Ne vedd észre világnak sivárját,
Ne húzd annak savanyú igáját.
Lásd meg gyönyörét természetnek,
Ez hoz nyugalmat beteg lelkeknek.

Füledbe ne fogadd a panaszt,
Szavaidat keserűségből ne fakaszd.
Ha belépsz a nyíló virág világába,
Elfelejted, hogy hétközben te vagy kába.

Nyisd rá szemeid a természetre,
Este hazatérsz onnan elképedve.
Rájössz, hogy van más is e világon,
Szépsége, mintha pengetnél a gitáron.

Inkább ejtse rabul szemedet a völgy,
Mint a buszon egy panaszkodó Hölgy.
Ejtsen rabul néma tájkép vonzó ezer arca,
Könnyebb lesz az életed számos nehéz harca.

Tisza szele mentén települt,
gátak menti szántóra beleült.

Egy éve nem vót nyoma se,
Bihargó nem járt itt sohase.

Szántóból születő állatkert,
a csendes határ életre kelt.

Milton a neve, de ki tudja miért?
az illatos ól fekvése jól kimért.

Egyre csak jöttek az állatok,
ennyi állat nincs nálatok.

Kecske a fejét idenyomja,
mintha a szarva vakarózna.

Mangalica piheg a légyjárta ólban,
tehénmama kérődzik az istállóban.

Jóbarát a hatalmas komondor,
éhes macska ölemben dorombol.

Pulyka mérgelődik ha hozzá szólunk,
a forróság bontja a gúnyát rólunk.

Kölyökmacska nyávog a kerítésen,
napsugár villan a verejtéken.

Tollakat áztat a kacsatocsogó,
kotló mögött szapora a csibekocogó.

Hófehér kiskutyák mormolnak,
friss tejet gyakran kortyolnak.

Legyek ezrével csipkednek,
kecskék 'ily csípést nem kedvelnek.

Komondor a macskának barátja,
a nagy a kicsit nem bántja.

Eresz alatt fecskefészek épülget,
rozsdafarkú mosakodva szépülhet.

Tulajnak tutaja lent a Tiszán,
fáradt gyerekek a tejet isszák.

Tanyán van az állatnak jó helye,
mindennapi kincs a tehén friss teje.

Szalmaillat marasztal, maradok.
a sültekkel telt asztalra tapadok.

Cséffára indul ki itthon nem marad,
hisz az eső reggel mégsem szakad.
Hegyek felett elősejlik a fény,
remek napunk lesz, ez tény!

Már a hajnali égbolt is jó barát,
e napnak a kezdete is igazi karát.
Esőtől nem fél a sok barát,
ma meglessük Cséffa zegzugát.

E napsütéstől szikrázó napon,
nem esett se kissé, se nagyon,
a hegyek felől érkezett a szél, a főn,
s kiült a pompás felhőn.

Sárga perdül táncra a mély kékkel,
tekintetünk vegyül a szikrázó éggel.
A repcébe röptébe zuhantunk be,
a hegyek gerince tisztult keletre!

Szembe szélben lassan haladtunk,
a bölények bundájába bele is akadtunk.
No, ha Szalontán nem szalonnáztunk,
inkább a zsíros kenyeret mazsoláztuk.

Skanzen udvarán a háznak teraszán,
Hölgykoszorút kelt életre, a
három napraforgós szeánsz!

Tempósan tekertek az elöl tekergők,
másokat megijesztettek az esőt előre jelzők.
Ki velünk jő ma, kerülgetik Őt a felhők,
tekintetünkre tapadtak hegyek és mezők.

Madarászon termálvízbe lazulnánk egy kicsit,
holnap visszaugrunk ha szerzünk egy kocsit.
Földes az út a Nemzeti Parkhoz,
szinte leragadok a traktoros nyomhoz.

Ennyi izgalomért mindenki könyörög,
a távcsőbe nézve a szem is felpörög.
Hattyúdal, gémtánc, tóparti idill,
széljárta tavon déli a lilikidill.

Eget böngészi a csapat szeme,
szélesedik a vidéken a zivatar tere.
Bihargerinc felett gomolytorony dagad,
kerekek mögé a fekete sár tapad.

Igazi ajándék e csodás idő,
a bringák nyergében felüdülő.
Szelek havának színes e napján,
zápor se kérte az eső kabátját.

Mindig máshol esett alája,
táskában maradt mindenki kabátja.
Melegünket frissíthette volna egy zápor,
de így is totálissá nőtt a mámor!

A szivárvány színeit öltöttük magunkra,
a frissítő italt töltöttük magunkba.
Mezőket esőfüggöny festi kedvire,
beteljesedik a nap üzenete estére!

Szavakat is nehézkes találni e napra,
e csapat ma mindent feltett egy lapra!
Eső ide s oda, mégsem lett semmise,
de e gyönyörű időért elhangzott néhány szentmise!