Bejelentkezés

Támogass minket!

Szavazás

Milyen gyakran kerékpározol?
naponta
69%
hétköznapokon
5%
hétvégeken
9%
ritkán
12%
nem kerékpározok
4%
Összes szavazat: 91

Bihar-hg. időjárása

Élménybeszámoló a „Buckás ligettől a Ló havasig” túráról

Esemény dátum: 
szo., 2013-05-04

Lelkes kis társaság gyűlt össze a kora reggeli indulás helyszínén Békéscsabán, majd Gyulán még csatlakozott hozzánk jó néhány túratárs. Már a buszon kiderült, hogy vidám kis csapat döntött ezen a tavaszi napon, a hegyen-völgyön barangolás mellett.
Biharfüreden végre kinyújtózattuk végtagjainkat. Túravezetőnk, Varga Sanyi ismertette az útvonalat, majd elindultunk a Buckás ligettől. Igazán kellemes sétaút vezetett minket a Kis Jád patak mellett vezető ösvényen a Szerenád vízeséshez, melyet a hely szűke miatt felváltva tudtuk megcsodálni. Kis pihenőink csapatépítő hatással voltak ránk. A Jád völgyében belefutott a Kis Jád a Jád patakba, melyet követve ráleltünk a Fátyol vízesésre.
Szolidan emelkedett utunk, majd egy negyed órás ebédszünet után, túravezetőnket idézve nekiindultunk „az igazi túrának”, azaz a Ló havas meghódításának. Tartósan meredek ösvény vezetett minket fel, de mindig remek indoknak bizonyult egy kis pihenőre az elénk táruló csodás látvány megtekintése. A Mező havas hófoltos csúcsa, a távolban a Béli hegység halvány vonalai, előttünk pedig kibontakozott a Bocsásza. A zöld minden árnyalatában játszottak a hegyoldalak. A vaddisznótúrások kissé megnehezítették előrehaladásunkat.
Lassan mindenki felért a Ló havas csúcsára, személy szerint soha nem voltam még ilyen magasan, pontosan 1463 méter magasan. A hegytetőn kis hó és krókuszok vártak minket, nem gondoltam volna, hogy ilyen élmény lesz a hó látványa. Pihenőhelyünkről pompásan látszott a Vigyázó, Bocsásza, a krókusz szőnyeggel borított Sík havas, Horgas havas, Szeglet havas, Istenek havasa és a Mező havas. Csapatképünk is elkészült, majd visszaindultunk Biharfüred irányába. Közben elhaladtunk az Édenkert kilátó mellett, majd a Kis havast is megjárva mögöttünk hagytuk az emelkedőket. Visszaérve még megcsodálhattuk a Csodaforrást. Igazán szép nap volt, és kegyes volt hozzánk az időjárás is, hiszen egy csepp eső sem esett. A visszaút már csendesebben telt a buszon! Köszönjük Sanyi!!

Menezdorf-Tóth Böbe

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.

Aktuális túráink

IMG_7581
2024, április 20. szombat
Túravezető: Varga Sándor
Svédország
2024, szeptember 7. szombat - 2024, szeptember 22. vasárnap
Túravezető: zsoooc

Közösségi oldalak

Támogatóink

Tartalommegosztás

Tartalomátvétel