Biharban barangolva

Kishalmágy környéke, a Bihar-hegység déli részén.
2012. január 28-29.

Kirándulás idegen terepen, vagyis Nagy Árpád barátunk újabb meglepetés túrameghívása.

A hétvége megint túrázással telt, hogy is történt ezt, most összefoglalom.
Második alkalommal találkoztunk aradi barátainkkal, akik meghívásának eleget téve, egyesületünk 9 fÅ‘s különítménye elutazott Halmagel/Kishalmágyra.  Az idÅ‘járás elÅ‘rejelzés komoly telet jósolt, rossz útviszonyokat, hideget és nagy havat, kissé elgondolkoztunk: utazzunk vagy sem.  Reggeli pakolászás, fagyos idÅ‘, de annál lelkesebb kis csapatunk bezsúfolódott az autókba, melyekben egy gyufaszálat sem lehetett már betuszkolni, a hótalpaktól. Pirkadatra elértük a hegyeket, Gurahont/HonctÅ‘t elhagyva csodálatos napfelkeltében volt részünk, megálltunk egy fotó erejéig, és dokumentáltuk a vörösen izzó lángcsóvát, mely feltört a látóhatárt eltakaró felhÅ‘k alól. ld. fotók! A megbeszélt helyen Árpád várt bennünket, és elvezetett majdani éjszakai szállásunkra, mely egy hatalmas, rendezvény-szervezésekre alkalmas panzió és étterem volt a kis falu közepén. Nagyon modern és jól felszerelt, kényelmes tiszta helységek és fürdÅ‘ állt rendelkezésünkre, elfogadható áron. Ezúttal fontos volt számunkra, hogy utazás és túrázás után, a nagy hidegben kényelmesen aludjunk.
A köszöntÅ‘t pálinkázás és kávézás követte, majd rövid pakolászás után útnak indultunk, Luncsoara/Hosszúsor nevű falu végére, ahol az autókat biztonságos helyen magunk mögött hagytuk.
Irány a hegy! Árpád alapos ismertetÅ‘t adott a helyi lakosság életérÅ‘l, szokásairól, a különbözÅ‘ klánok által lakott bokortelepüléseken. Miközben az egyik régi klán területén, mondhatjuk úgy is, hogy az udvarukon keresztül haladó ösvényen emelkedtünk a falu fölötti legelÅ‘kre. A faluban régen mindenki állattartásból élt, itt csak teheneket, lovat tartanak, nincsenek birkanyájak. Az uránbánya megnyitása fordulópontot jelentett a falu életében, a sok idegen betelepülésével a helyi hét klán, akik a környéken éltek, szétestek. Ahogy haladtunk felfelé a friss hó vastagsága elérte a kényelmetlen szintet, így az egyik forrásnál (itatónál) felcsatoltuk a hótalpakat. Utunk lankás hegyoldalban folytatódott, sajnos megint fakitermelés, erdÅ‘rombolás tanúi voltunk. A megszokott tölgyerdÅ‘k helyett itt vegyes fÅ‘leg bükk és nyírfaerdÅ‘ket láttunk, alul pedig kúszóborókák szegélyezték utunkat, néhol (a téli MezÅ‘havashoz hasonlóan) az aljnövényzetet beborító hóréteg tetején tapostuk az utat. Felértünk egy szép kilátással kecsegtetÅ‘ platóra, és onnan néztük a körülöttünk elterülÅ‘ havas tájat, csodaszép ragyogó napsütésben, élÅ‘kerültek a sí- és napszemüvegek. Gyors csoportkép, némi kalória bevitel után indultunk tovább. Elhaladtunk egy öreg móc kÅ‘kereszt mellett, mely túravezetÅ‘nk szerint több száz éves lehet.
A nyári lakok, istállók, elkerített legelÅ‘k, pajták sora mellet elhaladva nézegettük a természet alkotta hó és ”jégszobrokat”. A kerítésekre rakódott hókupacokat, a hósapkás szénaboglyákat. A helyiek pálinkafÅ‘zéssel is foglalkoznak, lent a faluban elhaladtunk a patak partjára telepített hagyományos üstös lepárló műintézmény mellett. A gyümölcsfákat  sem kímélte a tél, roskadoztak az ágak a hó alatt.

Utunk során a ligetes erdÅ‘kben cinegék daloltak a szép idÅ‘ben, vaddisznó és Å‘zek, mókusok nyomait figyelhettük meg a friss hóban. A helyiek szerint a völgy másik oldalán három medve él, akik széttéptek egy vaddisznót, melynek nyomait  látták! Itt a medve nem álszik téli álmot! Árpád helyenként riasztó lövedékeket durrantott, a biztonság kedvéért!  Lassan haladtunk elÅ‘re, és néha türelmetlenül kérdeztük, „ott vagyunk már? Néha kikandikált a fenyÅ‘erdÅ‘k közül a Nagy-Bihar csúcsán lévÅ‘ adótorony, hívogatva bennünket a következÅ‘ dombtetÅ‘ig.  A hegyek, melyeken barangoltunk a Gaina-hegyvonulat részei, sok kis apró völggyel szabdalt gerincek, kb. 1000-1200-1300 méter magasságban. A mintegy 1400 m magas Arad-köve csúcshoz közelítettünk, de nem másztuk meg, mert fenyÅ‘erdÅ‘vel fedett,  panoráma nélkül. Inkább Árpi javaslatára tovább haladva egy szép kilátópont felé indultunk. MielÅ‘tt belevágtunk volna az utolsó szakaszba, elértünk egy újabb kitett öreg fákkal tarkított fennsíkra a Rotund-hegy közelében, ahonnét szép kilátás nyílt a Gainára, A túránk csúcs élménye következett! Átvágtuk magunkat egy csodaszép égig érÅ‘ havas fenyÅ‘kkel szegélyezett meredek hegyoldalon, ahol „mini lavinákat” hó-csigákat, fotóztunk, melyek a fenyÅ‘ágakról a napsütés hatására lecsúszó hó pamacsokból képzÅ‘dött a szemünk láttára, gurult a lejtÅ‘n, és megállva rácsodálkoztunk szépségére.

A meredek szakasz után,  egy fenyvesekkel szegélyezett széles tisztás következett, ahol a szűz hóban csak a hótalpak nyomai, és a napfényben óriássá nÅ‘tt fenyÅ‘k árnyéka látszott! Ha lehet ezt még fokozni, akkor elmondanám nektek, kedves olvasók, hogy ilyen közel Pista bácsi még soha nem volt a Nagy-Biharhoz, mint akkor kora délután!  Mikor magunk mögött hagytuk a fenyvest és a tisztást elérkeztünk túránk végcélja felé, egy hatalmas nyeregbe, ahonnét szemkápráztató panoráma tárunk szemünk elé! A Nagy-Bihar olyan közelinek tűnt, hogy a fényképezÅ‘ gépeinkkel kivehetÅ‘ képeket készítettünk az ott a keresztnél álló turistákról! Persze az elengedhetetlen csoportkép, Bihargós-zászlóval. Gyors ebéd és csúcs-csokik, következtek! Az erÅ‘södÅ‘ szélben fázni kezdtünk, és közeledett a naplemente, így visszaindultuk a már járt úton. Bár Árpádban többször felvetÅ‘dött a kérdés, merre menjünk visszafelé, de nem kockáztattunk járt utat járatlanért!

Edit lába megrándult, némi elsÅ‘segély után „lábra kapott”, kissé sántikálva de haladt tovább. A lemenÅ‘ nap narancsszínre festette a távolabb elterülÅ‘ érchegység felsejlÅ‘ vonulatát. Lassan ránk sötétedett, így elÅ‘kerültek a kis laposüvegek és fejlámpák,a zsákokból, erÅ‘t gyűjtve a nap utolsó szakaszára. Meglepetésünkre a reggel érintet tanyán az asszonyok (három generáció) frissen, csak nekünk készített fánkkal vártak bennünket. Mindenki nagy örömére falatoztunk a finom meleg ételbÅ‘l, feledve a megpróbáltatásokat. A falu szélét elérve megcsodáltuk a szép csillagos eget és a növekvÅ‘ holdat, itt nincs fényszennyezÅ‘dés! A kocsikat elérve lassan haladtunk a lefagyott utakon szállásunk felé, ahol jó melegben elköltöttük vacsoránkat, majd megnéztük házigazdánk túraképeit, és élmény beszámolóit az eddig megtett extrém túrákról, az általuk épített és fenntartott menedékházakról. A nap végén, éjfél tájban mindenki nyugovóra tért.

Folytatás következik…

 B.G.E.
 

Újságcikk a túráról a Nyugati Jelenben.