Szentháromság-vízesés és a Belényesi-medence nevezetességei

Egy nem mindennapi túranap leírása

Mint az már régóta szerepelt a túrakiírások között, Magyar Robi április 30-ra túrát szervezett a Kataraktáliákhoz, a Fekete-Körös biharmezői forráságainak vízeséseihez. Mivel a meteorológusok záporok, zivatarok lehetőségét is előrejelezték, „B” tervvel is készült egy nagyobb eső esetére: a Belényesi medence nevezetességeinek felkeresésével.

Reggel viszonylag derűs volt az idő, amikor megérkeztünk Biharmezőre. Az elhagyott rézbánya bejáratait megnézve indultunk neki a túrának a Szélső patak mentén. Helyenként a patak medrében haladva, de leginkább uszadék farönkökön ugrálva haladtunk előre a nemrég felfestett kék kör jelzésen, a Szentháromság vízesésig. Már messziről hallhattuk a vízesések moraját, amikor megpillanthattuk először a középső ág lenyűgöző méretű esését sziklafalon. Ahogy a vízesés elé értünk, már csak az alsó 30 méteres részét láttuk, de az is káprázatos látvány nyújtott. Aztán megpillanthattuk balra a Fontinyel patakon a 60 méteres esést, majd jobbra Kirligaj patakon a 45 méterest. Egy nagyobb fenyő tövéből mindhárom vízesést láthattuk. Miután kigyönyörködtük és kifényképezkedtük magunkat, továbbindultunk a Fontinyel patakról balra egy meredek kőfolyáson felfelé. Útközben még kitérőt tettünk a vízesésekkel szemközti sziklaperemekre, ahonnét végre teljes nagyságban láthattuk a középső, Hotorán ág 80 méter magas vízesését, miközben a másik két esésben is gyönyörködhettünk. Az az egy gondunk volt csak, hogy ezeket a méreteket fényképezőgéppel megörökíteni nem lehetett, ugyanis csak töredékei fértek bele a fényképezőgép látószögébe.

A Fontinyel patak mentén továbbhaladva, egy nemrég épült dózerút keresztezte utunkat, amikor elértük a Picula eséseket. A Piculák elnevezés onnan származik, hogy a nagy szintkülönbségben egy nagy vízesés lehetősége is benne volt, de a hegy azt inkább aprópénzre, piculára váltotta. Ha a mintegy tucatnyi, változatos, 3-4 méteres esés közül akár csak egy is a Bükkben vagy a Pilisben lenne, ott már régen turista pihenőhelyet kapott volna, kiépítve korlátokkal, asztalokkal, székekkel. Itt meg csak egy a sok közül a járatlan vadregényes helyen. A vízesések mentén haladva jó kis áztató eső kapott el bennünket. Ahogy mentünk tovább felfelé, elértük a régi móc utat és a Két fél-esést, mert az út a vízesést kétfelé vágta. A Két fél-esés egy kicsit csalódás volt, mert méreteiben nem nagyon tért el Piculáktól. Dél felé haladtunk a móc úton, majd a Hotorán patakot elérve, visszaereszkedtünk annak mentén megkeresni a Pongrác-Szervác-Bonifác esést. Ezt vágta időközben ketté az újonnan épülő dózerút, úgyhogy erre talán most már jobban illene a két fél megnevezés. Időközben a jéghideg eső annyira felerősödött, hogy úgy döntöttünk, a tervezett útvonal további részét máskorra hagyva inkább visszatérünk a kocsihoz. Azért még egy kicsit továbbhaladva az úton, meggyőződhettünk róla, hogy az mintegy száz méter után véget ér. Még láthattuk a Kirligaj patakon az Olvasó esést, majd a dózerúton a másik irányba továbbhaladva több helyről is ismét rálátásunk nyílt a Szentháromság esések felső szakaszaira. Egy meredek szakadék mellett poénkodni akartam, hogy talán itt kellene leereszkednünk, de közelebb érve rájöttem, hogy valójában tényleg itt jöttünk fel. Most továbbhaladtunk az úton, amelyet keresztezte a Fekete-Körös völgyéből Rézbányára vezető kék kör jelzés. Ahol most megkezdtük a visszaereszkedést a völgybe. A jelzés ugyan fel volt festve, de turistautat elfelejtettek hozzá mellékelni. Nem hogy ösvényt, de még lábnyomokat sem láttunk a helyenként mintegy 70 fokos ereszkedőn. A lejtő legvégén egy gördülő köves kőomláson kellett leereszkednünk az esőtől immár kisebb patakká duzzadt vízmosásban. Itt még „felavattuk a Sanyi esést”, majd a Körös-völgyben a kiindulópontig sétáltunk a szakadó esőben. Ekkor kb. 14 óra volt, ruháinkat szárazra cseréltük és hozzáláttunk a „B” terv megvalósításához.

Először a Jókai víznyelő barlanghoz mentünk, és megcsodáltuk, hogy nyeli el a 20 méter magas barlangszáj a falun átfolyó patakot.
Következő túrapontunkon ismét találkozhattunk az eltűnt vízzel, hogy az megszentelve előbukkanjon a kalugyeri Csodaforrásnál. A dagadóforrás időszakosan működik, 10-20 percenként megtelik vízzel, megemelkedik a vízszint a természet által kivájt kis medencében, majd lassan visszaapad teljesen üresre.
Ezután a mérági szakadékot kerestük fel, ahol vörös homokkőfalak között bolyongtunk ámulva.
Megnéztük a köröstárkányi emlékművet, majd már miközben ránksötétedett, felszaladtunk a várasfenesi Bélavárhoz.
A nap végén sok napra szóló élménnyel gazdagodva térhettünk haza.

Képek a túráról