2011. évi Szárkő-túra

Déli-Kárpátok, Szörényi-havasok, SzárkÅ‘-hegység, SzárkÅ‘-csúcs
2011. március 12-14.

Vártam, hogy megszülessen az elsÅ‘ beszámoló az idei SzárkÅ‘-túráról, de mivel ez mindeddig nem történt meg, magam láttam a megírásához. Így kicsit szárazabb, kicsit sótlanabb, de az enyém.

Úgy tűnik, hogy a bihargók Erdélyi Szigethegységen kívüli legkedveltebb célpontja a SzárkÅ‘. Ez nem is csoda, hiszen ez a legközelebbi magashegység, és mivel ez a Déli-Kárpátok vonulatának legnyugatibb pontja, a szinte állandó szél és magas csapadék miatti zord idÅ‘járás meg is adja ezt a magashegységi élményt.

Ez a zord idÅ‘járás, és annak kiszámíthatatlansága alapozta meg a készülÅ‘dés fokozott izgalmát is. Mindezt tovább nehezítette, hogy a túra utáni napon került sor a március 15-i Nagy-Bihar csúcstámadásra, és emiatt a túra szervezése és a résztvevÅ‘k névsorának összeállítása a korábbiaknál is bonyolultabb lehetett.

Ezúton is köszönjük Nagy Atinak, hogy ismét magára vállalta a szervezés terheit.

Végül a bihargók 19 fÅ‘s csapata vágott neki a háromnapos kalandnak. Öt gépkocsival Gyulánál léptük át a határt, majd Aradon némi városnézÅ‘ tévelygést követÅ‘en Temesvár felé vettük az irányt. A temesvári elkerülÅ‘ után már gyorsan haladhattunk a meglepÅ‘en jó minÅ‘ségű úton. A vegyes lakosságú Bánát kis falvain keresztülhaladva, a települések rendezettségébÅ‘l sejteni lehetett, hol melyik nemzetiség van többségben. Az alföldi síksághoz szokott szemnek már a bánáti dombok is szokatlanok voltak, azonban Lugojt elhagyva már az elÅ‘ttünk lévÅ‘ távolt fürkésztük, mikor látjuk meg végre a hegyeket. Nemsokára fel is tűntek a Ruszka-havas hófoltos csúcsai. Karánsebes elÅ‘tt még tartottunk egy kis pihenÅ‘t a benzinkútnál. Innét már jól kivehetÅ‘en látszottak a távolban a Kis-havas és a SzárkÅ‘ hófedte vonulatai. A pihenÅ‘ után keresztülautóztunk a város labirintusos utcáin, amin még a GPS-nek sem lehetett egyszerű átvezetnie minket, majd Borló után tovább a FertÅ‘-tetÅ‘i sípályához vezetÅ‘ úton. Itt már letaposott hó és jég fedte az utat, úgyhogy nem is lehetett látni, hogy valójában milyen burkolat fedi azt. Végül a terveknek megfelelÅ‘en a sípályához vezetÅ‘ felvonó alsó állomásánál hagytuk az autókat. Rengeteg kocsi parkolt ott most is, úgyhogy némi keresgélés után sikerült csak leállni.

KészülÅ‘dés, táskák közötti átpakolás, átöltözés, hótaposó, kamásli, nagyhátizsák fel, és már indulhattunk is a Kuntu felé. Hárman a könnyített megoldást választották, és a terepjáróval tovább szlalomoztak a sípályához vezetÅ‘ úton, fel a Kishavas és a Kuntuhoz vezetÅ‘ ösvény elágazásáig.

Egy darabig még az úton gyalogoltunk, aztán rátértünk a hólepte ösvényre, ami nemsokára egy meredek hegyoldalon vezetett fel. ElÅ‘tte még egy létrán átkeltünk a patakon, majd rövid pihenÅ‘ után nekivágtunk a hegyoldalnak, a felfelé cikkcakkban haladó ösvényen. A meredek részen eléggé szétszakadozott a társaság, az élcsapat rendületlenül tört elÅ‘re. Egy idÅ‘ után rátértük a hegygerinc oldalában haladó kék-kereszt jelzésre. A társaság második része, amint a gerinc közelébe értek, felkapaszkodott oda, és az ott vezetÅ‘ ösvényen folytatta útját. Itt az egyik tisztásnál egy fából épített kis kilátó is jelezte, hogy milyen gyönyörű panoráma nyílik onnét a SzárkÅ‘-hegység csúcsaira.

Mi végig erdÅ‘ben haladtunk, amint elértük az erdÅ‘határt már meg is pillanthattuk a tervezett szálláshelyünket, a Kuntu meteorológiai állomást. Az ebédlÅ‘ben lepakoltunk, és itt vártuk be, hogy a többiek is megérkezzenek. Az úton hótalp nélkül is jól lehetett haladni, csak az erdÅ‘bÅ‘l kiérve, a napsütés által meglágyított hóban süllyedtünk el térdig az utolsó néhány száz méteren.

A szálláshelyen akadt azért némi probléma, tizenkilencen voltunk, de csak tizennégy ágyat biztosítottak, így igazolhattuk a közhelyet, hogy sok jó bihargó kis helyen is elfér. A szállás foglalásakor ígértek mosdót is, angolvécét is. Volt mosdó is, vécé is. Vizet külön nem ígértek, na az nem is volt. Állítólag elfagyott a forrásvizet a házba bevezetÅ‘ csÅ‘. Ha nincs szigetelve, azért télen ez könnyen elÅ‘fordulhat. Sajnos elÅ‘ is fordult. A szükséges ivóvizet, fÅ‘zÅ‘vizet a közeli Bem-forrásból vételezhettünk. A minimális mosdási lehetÅ‘ség adott volt a keményre fagyott hóban és a forrásnál. A vécé már több bosszúságot okozott, nem akartuk körbeaknázni a környéket. Néhány óra elteltével már egy lyukas vödröt is sikerült keríteni, újabb órák múlva műanyagzsák is került bele, hogy alkalmanként feltölthessük a víztartályokat, úgyhogy a második reggelünkre már kialakult az illemhelyhasználat protokollja.

Mi, a többség, akik elÅ‘ször jártunk itt próbáltunk kiigazodni a beépített ajtók labirintusán. Este meg is hallgathattuk errÅ‘l a különféle anekdotákat azoktól, akik már jártak itt.

Lehet, hogy egy kicsit fáradtak is voltunk elsÅ‘ estére a nagyzsákok cipelésétÅ‘l, egy kis feszültség is volt a társaságban, hogy milyen idÅ‘járás és milyen körülmények várnak ránk másnap, úgyhogy viszonylag hamar nyugovóra is tértünk. Azért még kigyönyörködtük magunkat a napnyugtában, illetve az otthon láthatónál számtalanszor több csillagban. Még meghallgattuk vendéglátónk figyelmeztetéséit, és elbeszélését a korábbi tragédiáról.

Reggel mindenki gyorsan elkészült és nekivághattunk a SzárkÅ‘re felvezetÅ‘ fordított S alkú útnak. Nagyon szép idÅ‘t sikerült kifognunk, ahogy azt Pap Ati elÅ‘zetesen jósolta is nekünk. Jimbó túrasível kűzdve elÅ‘bb vágott neki az útnak, hogy körülbelül velünk együtt érjen fel. Hogy aztán lefelé majd mindössze 50 perc alatt le is csússzon a síléccel.

A társaság együtt haladva jó hangulatban haladt felfelé. A hegység itt körívben kétoldalról szépen emelkedve íveli körbe a hegy belsÅ‘ udvarrészét. ElÅ‘ször a szemben levÅ‘ Kaleanul csúcsot pillanthattuk meg. Szépen araszolva felfelé a szél is egyre erÅ‘södött, így a símaszk, síszemüvegek és kesztyűk is elÅ‘kerültek. A jobb oldali félköríven haladtunk az elÅ‘ttünk magasodó Sadoveanu csúcs felé, a többségünk a csúcs melletti nyeregbe ért fel, a csúcsra csak a hótalpasok jutottak fel a meredek, jeges oldalon. Gerincre felérve minket is a korábban megolvadt hóréteg jegessé kérgesült felszíne fogadott. Ezen a csúszós szakaszon tényleg egy erÅ‘sebb széllökés a hétszáz méteres mélységbe taszíthatott volna bennünket.

Tizenegy óra körülre sikerült elérnünk a csúcs közelében álló meteorológia állomást, ahol citromos forró teával fogadtak minket.. A 2190 m-es csúcsot elérve aztán fényképezkedés közben vágyakozva néztünk a szomszédos Retyezát csúcsaira, ami talán egy jövÅ‘beni túra célpontja lesz.

Közben a nap továbbra is ragyogóan sütött, és vakítóan tükrözÅ‘dött a hófedte tájon. Délre aztán a napsütés meg is lágyította a mintegy 40-50 cm-es havat, úgyhogy lefelé már térdig süppedve tudtunk csak haladni. De ez nem jelentett semmilyen problémát, szép nyugodt tempóban, jókedvűen haladtunk visszafelé, több helyen is megállva csúszkálni. Kis kitérÅ‘t tettünk egy hópárkány megcsúszott oldalához, ahol a mintegy másfél méteres hófalban Ati és Robi kipróbálhatták a hókunyhó vájásának fortélyait. Mire nem alkalmas egy popsisí és egy hótalp?

Visszatérve a Kuntuhoz a második este már oldottabb hangulatban, vidámabban telt. A befűtött kályháktól átmelegedÅ‘ falak is otthonosabbá tették a szállást. Hallhattunk a közeli Poina Lupusról lemerészkedÅ‘ kóbor farkasról is, ami az éjszaka feltúrta a ház elé kihelyezett szemeteszsákot.

A harmadik napra már csak a kocsikhoz vezetÅ‘ visszaút maradt, útközben azért néhány helyen láthattunk medvenyomot is a hóban. A csúszós meredek hegyoldalon való visszaereszkedés okozott azért némi nehézséget. A kocsikhoz visszaérve Karánsebesig együtt haladtunk, aztán itt elköszöntünk, mert mi két autóval a hazatérés helyett a  Nagy-Bihar csúcstámadáshoz a Vertop-hágó felé indultunk.

A Hátszegi-medencében haladva aztán még másik oldalról is megcsodálhattuk a Retyezát látképét. Útközben még megpróbáltuk volna megnézni Bradban az Aranymúzeumot, azonban sajnos átalakítás miatt az idén zárva tart. Útba ejtettük még a Vulcan-hegy látványos sziklaszirtjét, ami szintén egy közeljövÅ‘beli túra célpontja lehet. Végül megérkeztünk a felsÅ‘Å‘ri szálláshelyünkhöz. De ez már egy másik történet.

A túra résztvevÅ‘i akár jártak már erre, akár nem, egy hosszú idÅ‘re emlékezetes élménnyel gazdagodhattak. Akadtak azért néhányan, akik a ragyogó napsütésben kicsit hiányolták, hogy a korábban megtapasztalt embertpróbáló viszonyok ezúttal elmaradtak. Pedig nem mindennapi élményben lehetett részünk ezen a márciusi, mégis télies túrán, már csak azért is mert sajnos ritkán adódik alkalom a bihargóknál is, hogy három napot egymás társaságában tölthetünk.

A túra képei itt.